Hírek

Hírek (5)

A Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 31 településén kezdetét vette a LEADER program 3. körének pályázati kiírás előkészítése és ehhez kapcsolódóan a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálata.

Várjuk vállalkozások, természetes személyek, önkormányzatok, civil szervezetek, őstermelők, egyházak fejlesztési elképzeléseit, projektötleteit 2013. március 29-ig. A projektötlet adatlap ide kattintva elérhető.

Fontos, hogy reális, ténylegesen megvalósítható projektötleteket nyújtsanak be, ezzel hozzájárulnak stratégiánk felülvizsgálatához is.

Általános, alap információk a 2013-as LEADER pályázatokról:

§ Térségünkben a fejlesztési elképzelések megvalósítására hozzávetőlegesen 260 millió forint áll majd rendelkezésre

§ Fontos, hogy a projektötletek (és a majdani pályázatok) valós, megvalósítható igényeken alapuljanak.

§ LEADER pályázatokat 2013. június 3-tól lesz lehetőség kétszakaszos pályázati rendszerben benyújtani (a pályázati folyamat részleteiről külön tájékoztató, felkészítő fórumokat szervezünk várhatóan májusban)

§ a pályázat utófinanszírozott, azaz a támogatási összeg csak megfelelő megvalósítás és pályázó általi kifizetés után igényelhető vissza

§ a jogszabályi háttér rövid időt biztosít a pályázatok a megvalósításra: a teljes projektet le kell zárni legkésőbb 2014. december 31-ig, és a záró kifizetési kérelmet 2015. január 31-ig szükséges benyújtani.

Tájékoztató rendezvényeink:

w Tájékoztató fórum:
Időpont: 2013. március 21. (csütörtök) 15:00
Helyszín: IKSZT Búcsúszentlászló (Búcsúszentlászló, Arany J. út 2.)

w KÖZGYŰLÉS:
Témája: Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elfogadása
Időpont: 2013. április 11-én,(csütörtök) 17.00 óra
Helyszín: Közös Önkormányzati Hivatal Zalaszentiván (Zalaszentiván, Hunyadi u. 2/a.)

w Egyéni tájékoztatás és tanácsadás:
A projektötlet-gyűjtéssel, egyéni fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatos kérdésekkel az egyesület munkatársai munkaidőben kereshetőek e-mail-ben, telefonon illetve előzetes időpont egyeztetés után személyesen.

Kérjük, folyamatosan kísérje nyomon honlapunkon az esetleges változásokat, aktualitásokat!

Tisztelt Pályázóink!

  • hétfő, 11 március 2013 06:51
  • Written by

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. június 01. napjától ismét megnyílik a Leader Program 2013-as harmadik, egyben utolsó támogatási köre, ezt megelőzően viszont kötelező feladatunk a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálata. A HVS felülvizsgálata a LEADER Program 2013-as harmadik pályázati köréhez kapcsolódóan az EMVA társfinanszírozó intézkedések Irányító Hatóságának 16/2013 (III. 6.) közleménye alapján veszi kezdetét, mely ide kattintva elérhető.

Monitoring adatszolgáltatás

  • péntek, 15 február 2013 15:00
  • Written by

Módosult az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról szóló 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet.

HATÁRIDŐ: 2013. március 12.

A hatályos jogszabály a http://www.umvp.eu/?q=node/58852 linken érhető el.

Januári média megjelenés

  • hétfő, 21 január 2013 06:49
  • Written by

Értesítjük Kedves Olvasóinkat, hogy 2012. szeptember 1-től a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesületet ismeri el a Vidékfejlesztési Minisztérium LEADER Helyi Akciócsoportként. Vidékfejlesztési tevékenységeinket Felsőrajkon túl további 30 településen végezzük. Egyesületünk tagjai között települések, gazdasági társaságok, civil egyesületek, egyéni vállalkozók, nonprofit szervezetek, és magánszemélyek egyaránt megtalálhatóak.

A HACS – Helyi Akciócsoport fő feladata a különféle vidékfejlesztési célú programok helyi szervezése, a pályázatok kezelése, a pályázatok támogatására javasolt rangsor felállítása és jóváhagyási javaslattal a VM – Vidékfejlesztési Minisztérium, illetve az MVH – Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felé történő továbbítása.

2013. január elsejével felállt az Egyesület Munkaszervezete, melynek vezetője Dr. Csikós Andrea Dóra, munkáját Lugosi Tímea és a Zala Megyei Önkormányzati Közgyűlés, mint a bevont szervezet munkatársai: Kárpáti Veronika és Dr. Laki Tamás segítik.

A LEADER-HACS működési központja a Felsőrajk, Kossuth L. út 3. címen működő iroda, amely munkanapokon általában 8-16 óráig van nyitva.

Telefon/fax elérhetőségünk: (06-93)-354-017
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A bevont munkaszervezet elérhetősége:          

  • Zalaegerszeg, Kosztolányi út 10.
  • Telefon: (06-92)-500-714

A pályázati kiírásokról és a végzett munkánkról a honlapunkon folyamatos tájékoztatást fogunk adni, de a személyes érdeklődőket is szívesen fogadunk.

Kifizetési kérelmek benyújtása

  • csütörtök, 21 március 2013 14:37
  • Written by

Figyelem: Február 1-től csak elektronikus úton nyújthatók be kifizetési kérelmek számos beruházási támogatásnál!
 
2013. február 1-jén nyílik az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló egyes beruházási jellegű támogatások kifizetése iránti kérelmek benyújtásának újabb időszaka.