Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálat 2013 - LEADER projektötlet gyűjtés

A Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület 31 településén kezdetét vette a LEADER program 3. körének pályázati kiírás előkészítése és ehhez kapcsolódóan a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálata.

Várjuk vállalkozások, természetes személyek, önkormányzatok, civil szervezetek, őstermelők, egyházak fejlesztési elképzeléseit, projektötleteit 2013. március 29-ig. A projektötlet adatlap ide kattintva elérhető.

Fontos, hogy reális, ténylegesen megvalósítható projektötleteket nyújtsanak be, ezzel hozzájárulnak stratégiánk felülvizsgálatához is.

Általános, alap információk a 2013-as LEADER pályázatokról:

§ Térségünkben a fejlesztési elképzelések megvalósítására hozzávetőlegesen 260 millió forint áll majd rendelkezésre

§ Fontos, hogy a projektötletek (és a majdani pályázatok) valós, megvalósítható igényeken alapuljanak.

§ LEADER pályázatokat 2013. június 3-tól lesz lehetőség kétszakaszos pályázati rendszerben benyújtani (a pályázati folyamat részleteiről külön tájékoztató, felkészítő fórumokat szervezünk várhatóan májusban)

§ a pályázat utófinanszírozott, azaz a támogatási összeg csak megfelelő megvalósítás és pályázó általi kifizetés után igényelhető vissza

§ a jogszabályi háttér rövid időt biztosít a pályázatok a megvalósításra: a teljes projektet le kell zárni legkésőbb 2014. december 31-ig, és a záró kifizetési kérelmet 2015. január 31-ig szükséges benyújtani.

Tájékoztató rendezvényeink:

w Tájékoztató fórum:
Időpont: 2013. március 21. (csütörtök) 15:00
Helyszín: IKSZT Búcsúszentlászló (Búcsúszentlászló, Arany J. út 2.)

w KÖZGYŰLÉS:
Témája: Helyi Vidékfejlesztési Stratégia elfogadása
Időpont: 2013. április 11-én,(csütörtök) 17.00 óra
Helyszín: Közös Önkormányzati Hivatal Zalaszentiván (Zalaszentiván, Hunyadi u. 2/a.)

w Egyéni tájékoztatás és tanácsadás:
A projektötlet-gyűjtéssel, egyéni fejlesztési elképzelésekkel kapcsolatos kérdésekkel az egyesület munkatársai munkaidőben kereshetőek e-mail-ben, telefonon illetve előzetes időpont egyeztetés után személyesen.

Kérjük, folyamatosan kísérje nyomon honlapunkon az esetleges változásokat, aktualitásokat!

Read 131588 times
Rate this item
(0 votes)
Super User

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Pellentesque non eleifend tellus. Ut dui velit, porttitor et accumsan ac, faucibus placerat sapien.

Website: themeforest.net/user/zauan