LEADER Rendezvények és LEADER projektben tervezett rendezvények megtartása

  • Készült: 2020. április 15. szerda, 11:59

Tisztelt Kedvezményezett!

Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a Magyar Közlöny 2020. évi 40. számában megjelent az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 41/2020. (III. 11.) Korm. rendelet 4.§ d) pontjában (továbbiakban Rendelet)  foglaltak szerint zárt helyen 100 főnél több személy, nem zárt helyen pedig 500 főnél több személy részvételével rendezvény tartása tilos, azzal, hogy e korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.

Kérjük, hogy legyenek tekintettel azok, akik projektjük részeként rendezvény megvalósítását tervezik, hogy a Rendelet betartása kötelező. Akár a Rendelet miatt, akár saját megítélés alapján kisebb rendezvényekről is úgy döntenek, hogy elhalasztják,  úgy  a tervezett rendezvények időpontja módosítható, melyre változás bejelentést kell benyújtani. A megvalósítási időszak legfeljebb annyival módosítható, amennyi ideig a Rendelet hatályban van.

Az elhalasztott rendezvények miatt szükség lehet a pályázati felhívás módosítására a megvalósításra rendelkezésre álló idő meghosszabbítására. Ezt az Irányító Hatóság – lezárt felhívás esetén is – engedélyezni fogja.

Kérjük, hívják fel a Kedvezményezettek figyelmét arra, hogy amennyiben úgy látják, hogy a tervezett rendezvény nem fog megvalósulni – pl. egy adott eseményhez kötött, ami évente egyszer kerül megrendezésre -, akkor vizsgálják felül a projekt megvalósításának lehetőségét, és amennyiben indokolt, úgy éljenek a lemondás lehetőségével. Ebben az esetben a projekt egyéb elemeinek megvalósítását (pl. eszközvásárlás) se kezdjék meg.